hétfő, június 19, 2006

Kit is várunk Német vagy Amerikai elnököt?

Ezen a tábla bózótoson mindenhol a német bozótot várjuk, nem pedig az amerikai elnököt.
A táblák megtetkinthetők a Gellért hegyen.



Ösztönző adók

Abban mindenki egyetért, hogy utál adót fizetni. De ha tudatosítjuk azt, hogy az adó mi célt is szolgál, és hivatalos „kibúvót” is biztosítunk sokkal szimpatikusabb lesz. Mire is gondolok? Ismét megadóztatják a céges mobil telefonokat, mert azok a gaz munkaadók már megint adózás nélkül juttatnak valamit a munkavállalónak. Ebből a buliból kihagyva az államot. De valóban? Miért is ad a munkaadó a munkavállalónak telefont? Azért, hogy csevegjen, hogy munkaidejében csacsogjon a barátnőivel? Dehogy, azért adja, hogy elérhető legyen –bármikor elő lehessen rángatni és a GDP termelésbe bevonhatóvá váljon-. Azért is kap, hogy „elektronikus pórázként” a gyerekfelügyeletben eszközt nyújtson annak a szülőnek, akit nem az állam tart el, hanem maga vállal munkát, és evvel ismét a GDP-hez járul hozzá. Vehetjük az elektronikus autópálya matrica vásárlókat is Kóka úr egyik kedvencét, mennyivel is olcsóbb az államnak, hogy nem kell kinyomtatnia a matricát, nem kell jutalékot fizetnie a benzinkútnak és van egy elégedett állampolgára, aki sorban állás nélkül azonnal tud autópályát használni!?
Mindezekért akkor a munkaadó jogosult az államtól valamilyen szolgáltatási díjat visszaigényelni, mert olyan közfeladatokat lát el ami az állam feladata lenne!?
Persze ez a gondolatmenet nem annyira konstruktív, de alapul vehetjük arra, hogy a munkaadók adófizetés nélkül, hogyan vehetnek részt a közteherviselésben.
Egy kicsit off topic de mindjárt nem az. Egy bank életében az a legdrágább amikor az ügyfél bemegy a méregdrága fiókba és ott mindenféle „buta” kérdéssel feltartja a csak miatta fenntartott tisztségviselőt. Egyes cégek már büntetik a személyes avagy jutalmazzák az elektronikus ügyintézést, nem hiába mindennek ára van. Vajon az ügyfélkapu és az okmány irodák nincsenek hasonló relációban?
Mi lenne, ha nem csak weben, hanem mobil telefonon is intézhető lenne jó pár ügy evvel a személyes interakciók számát jelentősen, lehetne csökkenteni, evvel pedig az állam apparátus légyszámát.
Tehát az fizessen a céges teflonja után „ügyintézési hozzájárulást” akinek van ugye volna módja és eszköze ezeket a problémákat telefonon megoldani, de nem teszi. Ennek az árát fizesse meg.
Mit érnénk el evvel? Talán annyit, hogy érzékeltetnék, az „ügyféllel” azaz magunkkal, hogy nincs minden ingyen, sőt mindennek ára van, és ezt meg kell fizetni. Ugyan úgy mint a boltban a kenyeret. De el tudjuk dönteni, hogy egyáltalán kenyeret szeretnénk-e venni? Választási lehetőségünk lenne, hogy szeretnénk-e az önkormányzatra elmenni-e vagy elég egy vagy két sms (aminek persze a díját mi fizetnénk, de gyors és sorban állás mentes lenne.

vasárnap, június 11, 2006

Agresziv kismalacka és a szolidaritás

    Miért legyek szolidáris? Miért legyek kompromisszum kész? Ki mutatta, mutat ilyen példát nekem! Nem tudom, nem ismerem ezeket a fogalmakat. Nem ebben szocializálódtam. Mutassanak példát a fölnőttek, aztán eldöntöm, hogy nekem ez tetszik vagy nem. Eldöntöm, hogy ebben a játékban részt szeretnék-e venni vagy sem.
Mutassák meg a politikus nénik és bácsik, hogy hogyan kell valamilyen nemesebb, fontosabb célért az egyéni érdekeket háttérbe helyezni. Szeretném látni, ahogy alkotmányt módosítanak azok a nénik és bácsik, akik takarékoskodás címszó alatt megvonták maguktól az ingyenes tömegközlekedést!
Tegyenek kísérletet a megállapodásra egy 2 milliós város 23+1 polgármestere abban, hogy hogyan fejlesszék ezt a várost, sőt vonják be a környék polgármestereit is, hogy a nap, mint nap beáramló "körül lakók" is jól érezzék magukat.
Ja azt mondják, hogy az az összefogás, amit mosta a gátakon, láttunk. Értem. Ott küzdöttek a helyi lakosok a saját otthonukért, meg az elszánt vízügyesek már csak becsületből is, egy két "elvetemült" tényleg összefogásról vizionáló önkéntes és a kivezényelt parancsot! teljesítő hadsereg. De nem az ország! (evvel a megjegyzésemmel nem azok munkáját kritizálom akik ott voltak! sőt minden elismerésem az övék!)
Az ország nem volt ott. Nem indultak buszok gimnazistákkal, egyetemistákkal, regisztrált munkanélküliekkel a helyszínre, hogy megtanulják, mi az segíteni.
Nem segítünk az időseknek fel és leszállni a villamosra, a kismamákról már ne is beszéljünk -olyan vígan szemléljük ahogy "raliznak" a babakocsijukkal-.

Szóval a kommunizmusban az volt a jó, hogy deklaráltan nem lehetett sokat keresni, és deklaráltan mindenkinek ugyanaz a sz*r jutott. Mert mindenki "rászorult".
A kapitalizmusban az a jó, hogy akinek sok pénze van az sokat is tud költeni, evvel azok is pénzhez juthatnak akiknek kevesebb van.
Mind a két rendszernek meg vannak a maga előnyei és hátrányai, csak egyet nem lehet a kettőt ötvözni ráadásul úgy, hogy hagyatkozunk a szocialista reflexekre és menetközben a kapitalizmust próbáljuk vezényelni.
Amerikában 10 emberből 6 tagja valamilyen önkéntes szervezetnek. Ez azt is jelenti hogy 6 ember próbál segíteni 4-en. Nem rossz arány. Nem fölülről érkező kötelező szabályokkal, hanem ösztönző szabályozási rendszerrel próbál idomulni a kialakult szokásjoghoz.
Nem értem  -vagy igen de akkor nagyon elszomorodom-, hogy miért nem engedik a magyar civil szféra kialakulását, sok problémára lenne gyógyír vagy legalább is  egy pillér a támaszban, amit most a kormány is tudna használni, elvégre nekik is kijárna a segítségből (nálunk otthon legalább is így van)

szombat, június 10, 2006

no title

Semmi sex és semmi pia hiányzik a főiskola.

Foci VB soha jobbkor


Nem értettem, hogy miért húzzák halasztják a megszorítások bejelentését. Kellett, hogy legyen idejük kifundálni mindazokat a lépéseket amik szükségesek a túlköltekezés megakadályozására. Elvártam volna, hogy felkészültebben áljanak neki. De felkészültek! Pontosan tudták, hogy mi kell, mi az amit be akarnak majd jelentani, és vártak! Mint az akció filmekben a tájming, ha James Bond nem akkor lép be az egész jelente nem ér semmit, megöli. Hát itt is ez történik, csak épp pont fordítva, ha időben lépnek be akkor mindenkinek ideje van csámcsogni az ügyön, de most megölték -soha ennyi televizió nem fogyott magyarországon, nagyon készülünk a VB-re- igen a VB megöli a megszorításokat. Kinek van ideje foglalkozni plusz 10% evával, meg gázárral és hozamadóval (20%), itt mosta a gól a tét nem a lét. Majd mi tücskök ráérünk foglalkozni bajainkal télen, de akkor már késő.

Influenza

Öljük az influenzásokat! Mármint a szerencsétle szárnyasokat. Mert félünk, már megint! Eddig is jelenvoltak a beteg állatok, sőt ferőzték is egymást, de nem féltünk, így nem gyilkoltunk.

Miért félünk? Mert szeretünk félni. Könnyebb tenni valami ellen, mint valamiért. A motiváció mélyebbről jön. Ez félelmetes. A félelemmel legitimáljuk tetteinket. Most éppen 300.000 szárnyast pusztitunk el. Mindezt a megelőzés zászlaja alá felsorakozva fehér köppenyben szakszerű forgatókönyv alapján. Ez nem egy gyár ahol autó vagy mobil telefon készül! Ezek élőlények, amiket ráadásúl azért tenyésztünk, hogy nekünk jó legyen. Nekünk most nem jó! Nekik se legyen! Hát ilyenek vagyunk mi gondolkodó emberek.

Emberek!

Influenza -Terror. Nincs sok különbség köztük, alapvetően láthatatlanok, nagyon könnyen mutálódnak. És félünk tőlük. Jó biztonságban tudnunk magunkat, ujjlenyomta, retinakép, vízum, meghívólevél és társai. Még ölni is vagyunk képesek érte. Félelmetes ...

szerda, június 07, 2006

Melegek vs. Gyözike

Csak az indexet olvastam ma reggel és leltem erre a két címre a főoldalon: A Vatikán ismét kikelt a melegek ellen és alul igaz a Velvet részen: Győzikének alkalmassági vizsgálat kell az örökbefogadáshoz

Hát nem tudom, nekem nincs bajom a melegekkel, nincs bajom Gyözikével, sőt még a Vatikánnal sem, na pláne meg az indexel, de hogy ez így egy oldalra került ez nekem, sok. Azon TV nézők táborába tartozom akik "nem nézik a gyözike sót" de azért még is van véleményük primér élmény alapján. Hát nem tudoma, ha ez a gyereknevelés társadalmi normája akkor tényleg meg kellet buknia Magyar Bálintnak. Nem azt mondom, hogy a vatikánnak kéne Gyözike és a gyereknevelés kérdésével foglalkoznia, de inkább ebben hallasa a hangját mintsem a másságukkal igy is "küszködőkön" csattogtassa ostorát.

Valahogy az az érzésem, hogy olyas valami történik itt mint ami annak idején Csernobilban, mindenki csak egy kicsit hibázott, nem nagyon. Mindenki úgy érzi, hogy türéshatáron belül mozog és hibázik. A végeredményre pedig emlékszünk.